Ülök a kis falusi házam kertjében a nagy diófa alatt. A fát még én magam ültettem vagy tizenöt évvel ezelőtt, s mára már bőséges termést is hoz.

Szeretek itt üldögélni. Néha-néha elmélázok laptopom előtt, merthogy dolgozni igazán ebben a csendes, kerti környezetben szeretek. Tanfolyamom következő előadására készülök éppen, mert bár jó néhányszor beszéltem az éppen soron következő témáról, mindig aktualizálom, és olykor bővítem is az anyagot. Időről időre változnak a súlypontok, a hallgatóság igénye szerint egy-egy témakört hol lerövidítek, hol pedig alaposabban kifejtek. Ehhez szinte minden alkalommal új és új tartalmi jegyzeteket kell készítenem. Elég nagy munkát jelent az egyéni kívánságok teljesítése is, hiszen a jelenlegi tanfolyamomat, ami a Kreatív írásművészet címet viseli, személyre szabott megoldásokkal hirdettem meg. Ez azt jelenti, hogy kinek-kinek – ha igényli – egyénileg foglalkozom az írás gyakorlásában jelentkező nehézségeivel.

Jó néhány évvel ezelőtt meglepődve olvastam egy, azóta kedvenc könyvemmé vált krónikában, Frances Mayes egyik könyvében, hogy az író egy amerikai egyetemen kreatív írást tanít. Mi az ördög lehet ez a kreatív írás? – kérdeztem magamban. Hát nem minden irodalmi igénnyel írott alkotás kreatív írás, a szó szigorúan vett értelmezése alapján? És beleástam magam ebbe a témába. Azóta már tudom, hogy bizony van mit tanulnunk ezen a téren. Alkalmaznunk kell bizonyos pszichológiai, önismereti, marketing, stílusfejlesztő és egyéb technikákat, ha azt akarjuk, hogy mi, akik írással foglalkozunk, ezt a tevékenységet mesterségszerűen, magas fokon műveljük.

Olvasgatom hát jegyzeteimet, a hallgatók neve mellé firkantott megjegyzésekkel, odavetett megállapításokkal, címszavakkal, és belevetem magam a megoldások, ajánlások, és véleményírás dzsungelébe. Hiszem, hogy ezt a munkát csak így lehet jól végezni, ha azt akarom, hogy hallgatóim bizalommal legyenek irántam, és eredményét lássák ennek a tanfolyamnak.

Eszembe jut, mennyi nehézséget, utánjárást (értsd: után-olvasást), mennyi munkát jelentett kidolgoznom a tanfolyami tematikát. Nálunk ugyanis nincs még valójában szakirodalma sem a kreatív írásművészet témakörének. Ezért aztán saját tapasztalataim, idegen nyelvű irodalmazás, és más szakterületek tanulmányozása során kellett összeállítanom azt az anyagot, amit előadok. És meg kellett szerkesztenem – nálunk ugyanis az alkotók részéről elsőrendű probléma – a publikálás körüli ismeretek taglalását, a kiadók, a kiadói szerződés buktatóinak ismertetését, mindent, ami a megjelentetést körülveszi.

Az egyik legnagyobb nehézségnek tartom, hogy „félkész” író- és költőjelöltek azonnal publikálni akarnak. Ma ugyan már megtehetik ezt az interneten, hiszen számos site létezik (s ezek közé tartozik a saját portálom is), ahol bárki megjelentethet bármit. Kicsit veszélyes dolog, mert ez azt a képzetet kelti, azt a meggyőződést erősíti, hogy az illető már költő vagy író. Holott ez korántsem így van. Az irodalmi alkotók nem úgy pattannak ki a literatúra porondjára, mint Pallas Athene Zeusz fejéből, azaz teljes vértezetben. Bizony hosszú út vezet odáig, hogy valaki méltán elmondhassa magáról, író vagyok.

Nos, ennek a hosszú útnak a lerövidítését célozzák a tanfolyamaim, legalább is reményeim szerint. Ezért kell alaposan felkészülnöm nekem magamnak is egy-egy előadásomra, és hasznosat, használhatót nyújtanom hallgatóimnak.

Csépelem hát a billentyűzetet, kitörlök, beszúrok, hozzátoldok, miközben fejemben száz meg száz gondolat, ötlet, megoldás, javaslat kavarog.

Nehéz, de szép munka.